Itt vagyunk: Főoldal Falunkról Híres szülötteink Sokorópátkai Szabó István
Bekezdések

Sokorópátkai Szabó István

(Élt 1878. október 5-től - 1938. december 1-ig) Szabó István eleinte gazdálkodott. 1917-ben községi bíró lett Sokorópátkán. 1918-ban részt vesz a Kisgazdapárt szervezésében. Maga is több szövetkezetet alapított, de még nagyobb érdemeket szerzett azzal, hogy a falusi nép körében beszédei során cikkeivel a szövetkezeti öntudatot igyekezett ébren tartani. 1920 óta tagja volt a központ igazgatóságának, s ezt a tisztséget mindenkor a legnagyobb szeretettel és odaadással töltötte be.

Sokorópátkai Szabó István neve a háború után lett közismert az egész országban. Ekkor kapcsolódott be az országos politikába s kért részt az ország újjáépítéséből. Egyénisége vezető szerep betöltésére tette őt hivatottá. Egyik vezére lett az 1919-ben megalakult keresztény földmívespártnak, s 1919. augusztus 27-től a Friedrich-kormányban a kisgazdaügyi minisztérium élén foglalt helyet. Tagja volt a Huszár-, a Simonyi- Semedám- és a gróf Teleki- kormánynak is 1920. december 16-ig. 1920-ban a Földműves Szövetség egyik alelnökévé nevezték ki. 1920-ban képviselővé választották Győrszentmártonban, ezt a kerületet képviselte a parlamentben 1931-ig. 30 éves korában bíró volt a falujában, 40 évesen pedig már miniszter. Ezt az utat, ezt a hatalmas emelkedést kemény magatartásának is köszönhette, hogy egyszerű ember létére a legnehezebb kérdésekhez is okosan tudott hozzászólni, tudott küzdeni, harcolni a gazdatársadalom érdekeiért, jogos követeléseiért. Sohasem ment túlzásba, mindenkor megmaradt a józan ítélőképesség által diktált utakon. Elsőrangú szónok volt, akinek beszédei sokszor keltettek feltűnést a képviselőházban. A falusi tömegeket magával tudta ragadni izzó hazaszeretetével és a faluért való lelkesedésével. De figyelemreméltó publicisztikai munkája is. Számos vezércikke jelent meg az Új Barázda című napilap hasábjain s más lapokban. Érdemes munkát végzett abban a tekintetben, hogy a magyar kisgazdatársadalom politikai és szövetkezeti öntudatra ébredjen. Éles ítélőképességének, politikai érettségének és az agrár kérdésekben tanúsított jártasságának köszönhette, hogy az Országos Mezőgazdasági Kamara igazgatósági tagjává, a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara alelnökévé, a Hangya és a Futura, valamint több más agrárintézmény vezető tagjává választották. Sok agrárintézménynek volt alapító tagja is. 60 éves korában - 1938. december 1-én ragadta el a halál. A temetésen képviseltették magukat a politikai, gazdasági és szövetkezeti élet tagjai. A Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége nevében: dr. Schandl Károly a szövetség elnöke mondott búcsúztató beszédet, méltatta érdemeit. A Hangya központ Igazgatóságának koszorúját dr. Wettstein András ügyvezető-igazgató helyezte az elhunyt ravatalára.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2018. november »
november
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930