Itt vagyunk: Főoldal Civil élet Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Pályázati felhívás 2016.
Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 
Bekezdések

Pályázati felhívás 2016.

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány - pályázati felhívás 2016..doc — Microsoft Word Document, 38Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )

Pályázati felhívás

2016.

A Vig Zoltán Emlék - Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet a Sokorópátkai Általános Iskola tanulói részére.

A pályázat célja: a Sokorópátkai Általános Iskola kiemelkedően tehetséges, vagy arra rászoruló tanulóinak támogatása

1. PÁLYÁZATOT NYÚJTHATNAK BE

- akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, tanulmányi átlaguk 4,5 felett van, vagy

- természet- és társadalomtudományok, művészetek, sport területén kiemelkedő eredményt,

teljesítményt nyújtottak, vagy

- tanulmányi versenyen megyei, járási, kistérségi első három díjat nyertek.

A pályázat beérkezésének végső határideje: 2016. május 23.

A pályázat benyújtásának feltétele:

  • a pályázati adatlap kitöltése, aláírása,

  • az oktatással kapcsolatos, konkrét támogatási igény megjelölése,

  • ha a tanuló 2015. évben pályázaton nyert, a pályázati összeg felhasználásáról hitelt érdemlő módon elszámolt.

Mellékelni kell:

  1. önéletrajz,

  2. iskolai ajánlás,

  3. utolsó félévi bizonyítvány másolata,

  4. kiemelkedő eredmény dokumentálása.

A pályázaton elnyert díjak átadására 2016. júniusában a tanévzáró ünnepélyen kerül sor.

*****

2. PÁLYÁZATOT NYÚJTHATNAK BE

Az oktatással kapcsolatos költségekre az arra szociálisan rászoruló tanulók, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. A jövedelem megállapításánál a kérelem benyújtását megelőző hónap átlagát kell figyelembe venni.

A pályázat benyújtásának feltétele:

  • a pályázati adatlap kitöltése, aláírása,

  • konkrét támogatási igény megjelölése,

  • a tanulóval közös háztartásban élő hozzátartozók jövedelméről nyilatkozat vagy igazolás,

  • a félévi bizonyítványban nem lehet elégtelen és elégséges osztályzat, melyet dokumentálni kell,

  • iskolai javaslat.

  • ha a tanuló 2015. évben bármelyik jogcímen pályázaton nyert, a pályázati összeg felhasználásáról hitelt érdemlő módon elszámolt.

A pályázat beérkezésének határideje: minden negyedév vége.

*****

A pályázatokat a Vig Zoltán Emlék-Alapítvány címére Sokorópátka, Öreg u. 1. sz. alatti Polgármesteri Hivatalba lehet benyújtani.

A pályázat eredményéről a kuratórium írásban értesíti a pályázót.

A támogatás cél szerinti felhasználásáról el kell számolni legkésőbb az átvételt követő négy hónapon belül.

A következő évben nem nyújthat be pályázatot, aki a 2016. évben elnyert pályázati összeg felhasználásáról hitelt érdemlő módon nem számol el.

*****

A pályázatokkal kapcsolatosan érdeklődni lehet Vehrer Ferencné kuratóriumi elnöknél a +36-20-529-1360 számú telefonon, a vehrer@sokoropatka.hu e-mail címen és Szakács Sándor igazgató helyettesnél vagy Pécsi Árpádné köztisztviselőnél Sokorópátka, Öreg u. 1.

*****

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka pályázati felhívás, 2015.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2019. október »
október
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031