Pályázati felhívás

Ki tud többet a sokorópátkai mondákról?

A Vig Zoltán Emlék - Alapítvány pályázatot hirdet
a Sokorópátkai Általános Iskola tanulói és az itt végzett fiatalok részére.

A pályázat célja, hogy az ifjúság jobban megismerje a falu történeti mondavilágát.

Pályázatot nyújthatnak be egyénileg vagy csoportosan:

  1. kategória: az általános iskola tanulói,

  2. kategória: az itt végzett 20 éven aluli fiatalok.

A pályázat terjedelme: 12-es betűmérettel, A/4 oldalon, másfeles sortávolsággal minimum 5 oldal.

Adat-gyűjtéshez kérdezzétek meg szüleiteket, nagyszüleiteket, keressétek fel a szomszédjaitokat, ismerőseiteket. Az idősektől hallott történetekből írjatok fogalmazást! A szövegbe idézetek is kerülhetnek. Egy pályázó több adatközlővel több témában is készíthet interjút. A mellékletbe a csatolt kérdőíven írjátok le az interjú adatait és szövegét szó szerint. A fogalmazás csak szóbeli interjú alapján készülhet, nyomtatott forrás nem használható.

A képeket lehetőleg mellékletben helyezzétek el JPG formátumban és írjátok alá - ha ismert,- hogy hol, mikor készült, kit, kiket ábrázol.

A borítóra rá kell írni a pályázat készítő nevét, lakcímét, osztályát, telefonszámát, a végzetteknél jelenlegi iskoláját és a következő szöveget: Ki tud többet a sokorópátkai mondákról? pályázat.

A pályázatot 1 példányban papír alapon kinyomtatva kérjük az Általános Iskolában osztályfőnöködnél, végzettek esetében a polgármesteri hivatalban leadni. Ezen kívül elektronikusan word formátumban e-mail-en a következő címre elküldeni: vehrer@gmail.com

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. április 15. június 10.

Pályázati díjak mindkét kategóriában külön-külön:

1. helyezett: 15.000,- Ft, II. helyezett 10.000 Ft, III. helyezett 8.000 Ft.

Ezen kívül - az alapítvány emblémájával ellátott - tárgyjutalmakat adunk a pályázóknak.

A legjobban teljesítők dolgozata a faluról készülő könyvben megjelenik.

A pályázaton elnyert díjak átadására a 2019/2020 tanév végén kerül sor.

A pályázatokkal kapcsolatosan érdeklődni lehet:

Szakács Sándor igazgatóhelyettesnél és

Vehrer Ferencné kuratóriumi elnöknél a 06-20-529-1360 számú telefonon, vagy a vehrer@sokoropatka.hu e-mail címen.

Várjuk a pályaműveket!

Sokorópátka, 2020. február 21.

Vehrer Ferencné Inotayné Pécsi Mária Szakács Sándor

kuratóriumi elnök intézményvezető intézményvezető-helyettes

Kérdőív a sokorópátkai mondákról

A gyűjtő neve: …………………..osztálya:…………, lakcíme:………………………

A gyűjtés időpontja: 2020………………..

Az adatközlő neve: …..………………………születési neve:…………………………….

születési helye és ideje: …………………………………..

lakcíme:………………………………

Ajánlott témakörök (csak Pátkáról vagy pátkaiakról szólhatnak)

Harangozóhegyi vár története

A vörös barátok tettei

Alagutak és elrejtett kincs

Kísértet históriák

Boszorkányok

Történelmi hősök falunkban (szabadságharcok és világháborúk hősei)

Híres helyi személyekhez fűződő anekdoták, történetek (pl. Sokorópátkai Szabó István)

Népi gyógyítók és csodás gyógyulások

Emlékezetes helyi anekdotázók vidám történetei

Betyár-történetek

Török kori hagyományok

Napóleoni háborúk (Franciavágás története)

Út menti keresztek története

Színjátszókörökkel, régi közösségekkel kapcsolatos történetek

Jósok, beteljesedett jóslatok

Vallásos tárgyú emlékezetes történetek

Emlékek a leánykörről, KALOT szervezetről

A koronavírus járvány miatt a pályázat benyújtásának határideje 2020. június 10-re változott!